Ars longa, vita brevis

Paphnutius

Paphnutius

Tábla-hegy

Az ismeretlen Pilis

2023. január 09. - Paphnutius

00_20230108_103702.jpg

A koporsó alakú Tábla-hegy, a Nagy-Strázsa-hegyről fotózva

 

Tábla-hegy

Az ismeretlen Pilis

 

01_24.jpg

A Pilis olyan hegyéről hozok képeket, ahová nem járnak turisták. Turista utak sincsenek. Vadlesek vannak, de az egyetlen elhanyagolt úton, amelyet terepjárók képesek használni, keresztbedöntötték a vadlest. Tehát jórészt érintetlen paradicsom.

02_24.jpg

A neve: Tábla-hegy. Lapos, koporsóalakú hegy, ezért Koporsó-hegynek is hívják. Északi oldalán néhol kilóg egy-egy szikla, de tulajdonképpen növényzettel teljesen fedett.

03_23.jpg

A tetején teljesen kiírtották a fákat, ettől is laposabb a kinézete. A fák helyét, nagy, zöld rét, egyik felén két vadles. Az egyik szokatlanul magas.

04_26.jpg

A hegy elzártságát is fokozza, hogy észak felől a Nagy-Strázsa-hegy határolja.

05_24.jpg

Annak ellenére keresi fel sok ember, hogy fokozottan védett természetvédelmi terület a Tündérbarlang és a szigorúan zárt Sátorkői kristálybarlang okán.

06_21.jpg

További tiltástényezők, hogy a területet évtizedekig a szovjet katonaság használta, szennyezett, esetleg robbanásveszély is lehet (bár ez szerintem csak ijesztgetés), valamint, hogy a térség afrikai sertéspestissel erősen fertőzött!

07_21.jpg

A Tábla-hegy, a nagy élmény után már senkinek nem jut eszébe. A Pilis ezen vonulatának következő tagja, a Csurgó-hegy és kesztölci Két-Ágú hegy, amelyet Kesztölc felől közelítenek meg, nem a Tábla-hegy irányából.

07a.jpg

Jósszerivel csak néhány terepkerékpáros jár erre.

08_20.jpg

A Tábla-hegy inkább geológiai szempontból számít különlegességnek. A mindössze 304 méter magas. Keletkezését és felépítését tekintve elüt a Pilistől.

09_14.jpg

A Visegrádi-hegységet és a Börzsönyt kialakító miocén kori vulkanizmus során, az esztergomi Vaskapu-hegytől idáig egy tektonikai törés jött létre.

10_20.jpg

Ennek mentén dácit és andezit olvadék nyomult fel, mely két helyen is a felszínre tudott törni. Így keletkezett a Tábla-hegy és a tőle délkeletre található Csurgó-hegy.

11_12.jpg

Úgy gondolom, hogy ezen a területen csodás dolgokat produkál a természet, a tavasz – késő őszi időszakban. Ezért mindenképpen érdemes visszatérni!

 

60 év, 60 emlékmorzsa 1.

0-14

 

60 év, 60 emlékmorzsa

0-14

 

0

Mi mással dobhat fel az ember egy hétfő estét, 1962. július 16-án, amikor nincs is tévéadás? Hát, megszületik a rák jegyében a bika ascendens erős befolyása alatt. Szutykosan, később kinőtt szülési folttal, elferdült orral, szemeivel határozottan a jövőbe tekintve.

31582677_2442403729119304_6242872871840907264_o.jpg

9 hónaposan

 

I. A nyomor bugyrai

1

1 éves vagyok. Néha, mintha látnám és esküszöm, hogy van némi emlékfoszlányom, a mosókonyhát, a Petőfi utca 18-ban, Oroszlányon, ahová próbaképpen rövidebb időre költözünk a szomszéd lépcsőházból, anyai nagyanyáméktól, hátha könnyebb lesz mindenkinek. De nem volt.

 

2

Két éves lehetek és szekálom a mamámat. Adj már kolbászt, mama, nem hallod? Adj már kolbászt! Honnan az anyád p:csájából adjak, tör ki belőle.

Nem lepődőm meg, ezért visszavágok: Hülye vagy mama, mondd, hülye vagy?

Erre visszahőköl és elneveti magát. Nincs, na, a krucifixát!

Ezt a történetet évtizedekig meséljük, szűk családi körben.

 

3

Talán 3 éves vagyok. Bányász nagypapám kap 10 deka szalámit, a legolcsóbb fajtából. Kell a kalória a nehéz fizikai munkához. Csorog a nyálam, ahogy eszi. Hagy egy kicsit a lehúzott bőrön. Amikor végzett, kéjjel rágom le róla.

 

4

5 lehetek. Átkéredzkedem unokatestvéremékhez. Érezhetően jobban megy nekik.

Imádok a katonáival játszani. Van pár tucat nekem is, de neki hadseregei vannak. Indián törzs, cowboy csapat, szovjet katonák, náci hadsereg, de a fő kedvenceim a nehézpáncélos lovagok. Sok. Sorba lehet állítani az alabárdosokat, az íjászokat, a kardosokat. Lovasok is. …és a csúcs, vágyaim netovábbja: Az aranyvértes Ivanhoe, páncélozott lovon. 10 forint az ára. Később én is megkapom. Apám keményen megdolgozott érte!

20181207_110303.jpg

Kb 3 évesen

5

5-6 éves korom körül

Unokatestvéremnél téli szalámit, fehér kenyeret és kakaót kapok uzsonnára. A fellegekben érzem magam.

Meg tudom számolni egy kezemen, hogy életem első 10 évében hányszor ehettem ilyet. Volt egy barátom. A szülei elváltak és az apjával élt, aki mindent megadott neki. Emlékszem egy rúd párizsit vett egyszerre. Sokszor voltam náluk az egyszerű falusi házban. Oroszlányon laktak, a régi tót családok által benépesített régi faluban. Akkoriban lett a kedvencem a fejedelmi étel: vajaskenyér, vastag párizsi szeletekkel és kakaó.

 

II. Felkapaszkodás a tornácra:

 

6

Hat éves vagyok. Nagy izgalommal tölt el, hogy Béla nagybátyám katonaként bevonult Csehszlovákiába. Pár hónap múlva, amikor előkerül, felültet a Pannónia motorra és elvisz motorozni. Nincs sem gyereke, sem felesége. Barátnői vannak. Sok. Ahányszor elvisz, mindig összefut valamelyikkel. Akkoriban sokat faggatom, hogyan harcolt, de mosolyogva mindig csak azt mondja, hogy ő csak teherautót vezetett, jó erős pálinkákat ivott és szép lányokat látott. Az utolsó kettőt minden kételkedés nélkül elfogadom.

 20230104_180058.jpg

Béla

7

7 vagyok Az apai nagyszülőknél lakunk éppen, kertes házban. A kaputól hosszú járda vezet a házig. A járda két oldalán hatalmas piros kannavirágok. Szeretem őket. Szinte a fejem magasságában nyílnak tűzpiros virágai. Nyár van. Esteledik. Mamám kikiabál a kertbe. Istvánka! Ember lépett a Holdra! Felnézek az égre. Összehúzott szemekkel keresem.

 

8

7 múltam. Tél. Nagy hó. A Nyúl-dombon keresztül járok az általános iskolába, amit akkor kezdenek felparcellázni és itt-ott már bele is kezdenek az építési előkészületekbe. Jó meleg irhabundám van, és ugyanabból az anyagból füles, usankaszerű sapka, a tetején prémbojttal. Unokatesóm hagyta rám, mint ahogy én is később az utánam jövő unokatesómra.

Egyszer csak beleszakadok egy befagyott vizesgödörbe, ahol nyakig ér a víz. A többiek kihúznak. A bunda nehéz lesz és jeges, de megvéd a haláltól.

Ez az első alkalom, hogy elköltözhettem volna a Földről, leszámítva a szülés körüli rizikót a 60-as évek elején.

 oroszlany-ady-mozi-_1.jpg

Oroszlány

8

Nyolc vagyok. Jövünk haza a suliból az utcabeli gyerekekkel. Van egy rész, ahol csak gyalogátjáró van a két utca között, hogy ne kelljen megkerülni a házsort. Afféle falusi sikátor. Jó hosszú, mint két kert hossza. Még a Nyúl–dombon találok egy eldobott fakeresztet. Felveszem. Papost, hittérítőst játszunk vele. Így kerülünk a sikátorba. A semmiből ott terem egy harcias kutya. Felugrik, lábra közelít, oldalra fut. Agresszívan támad. Én állok tőle legtávolabb. A kereszt a kezemben. Gyorsan odanyújtom az elől álló fiúnak, hogy tartsa a kutya felé, majd az megvédi és ordítson rá, hogy takarodjon. Aztán elkezdünk futni, kifelé. Az eb, a fiú bokáját csúnyán elkapja, de ez csak akkor derül ki, amikor már kirohantunk onnan. A kereszt menekülés közben nyomtalanul elveszik.

 

III. Belépve a kapun:

 

9

Már elmúltam nyolc. Kedvenc tantárgyam a környezetismeret. Az egyik óránk abból áll, hogy az egész osztály elmegy megnézni a város túlsó végén az építkezést, ahol 4 és 10 emeletes, hatalmas házakat építenek. Két 4 emeletes már szinte kész és egy hatalmas toronyház is magasodik mögöttük. Akkor még nem is sejtem, hogy az egyik négyemeletesbe hamarosan beköltözünk és mire kilenc leszek, saját lakásunk lesz és nekem életemben először saját szobám.

 

10

Kilenc körül lehetek. Vasárnap délelőtt. Anyám süti a rántott húst, készül az ebéd. Megjelenik apám munkahelyének az autója. Villamos üzemzavar van. Nem tudják megoldani. Azonnal jöjjön be. Apám azt mondja, megy, de visz engem is.

Már ebédidő van és még mindig nincs megoldva a gond. Éhes vagyok. A tanakodó villanyszerelőknek bedobom az arany ötletem: Hívjanak szakembert. Hatalmas derültség, majd arrébb hajtanak, ne zavarjam őket. Eltűnök az ipartelepen. Jól feltalálom magam. A probléma megoldódott. Már engem keresnek, hogy mindenki hazamehessen a megkésett ebédjét elfogyasztani. Az egyikük felnéz és meghűl benne a vér. A 6 emelet magas palatörő üzem tetején vagyok. Kinn állok a legszélén, őket nézem és integetek. Versenyt futnak az életemért a hatodikra, míg egyikük szóval tart. Azóta sem szédülök magasban.

 

11

Az Alpokban túrázunk. Életem első külföldi útja, 11 évesen, a Júliai-Alpokba visz. Elmegyünk Európa legvastagabb fenyőjét körbeölelni olasz és szlovén túrázó felnőttekkel. Az egyik osztálytársam megcsúszik. Bukfencezik egy szakadék felé. A perem közelében két fa. Mielőtt lezuhanna csípőjével fennakad törzseik közt. De ez az ő karmája. Az enyém, hogy viszek magammal egy kínai löncskonzervet. Eszek belőle, félrerakom, aztán megint eszek. Brutálisan rosszul leszek. Húsmérgezésem van. Ez az én karmám.

Egy eszperantóul tanuló diákokból álló csoport tagja vagyok. Gyorsan jött a meghívás, hogy az eszperantó világkonferencia eseményeként, vendégeként táborozásra mehetünk, a Maribor feletti Pohorjéra. Kevés az idő. Kiválasztani a diákokat, útlevele senkinek sincs, aztán a külön jugoszláv pecsét beszerzése. Egyre nem maradt idő. Dínárt beszerezni. Pénz nélkül utazunk ki. Majd küldik… Még hófoltos a táj, a közeli tengerszemben jégdarabkák úsznak. Így a sátortáborban igen hideg van június közepén és még pénzük sincs. A hegyi szálló tulajdonosa megsajnálja a magyar gyerekeket. Azt mondja beköltözhetünk a hotelba. Pénzhiányunkra azt a megoldást találja ki számunkra, hogy szedjünk feketeszedret és leviteti a városba eladni. Meghatározzák a normát. 10 kétdecis műanyagpohár per fő. Lehet nem olyan sok, de meredek domboldalakon kell begyűjteni és mint tudjuk nagyon szúr. Ez a csoport karmája. Itt jön be nehezítő tényezőként a húrmérgezés. A rossz karmák bennem összeadódnak.

 20230104_180114.jpg

Rumen

12

Még azon a nyáron: meglátok egy bolgár lányt, aki eszperantistaként vendégeskedik a városban vagy 30 társával együtt, akiket magyar családok látnak vendégül. Nálunk Rumen Giorgijev lakik. A bolgár lány Krassimira Dimitrova, egy évvel idősebb nálam. Még nem tudom mi az, de amikor Bulgáriában ismét találkozunk egy év múlva, rájövök, hogy szerelmes vagyok belé. Nyolcadik végéig eszperantóul levelezünk. Tőle tudom meg, hogy a szerelmesek a nyelvüket is használják puszilkodás közben.

 

13

Egy évvel később. Csillebérci úttörőtábor. Bár eszperantó altábornak hívták a táborhelyünket, az adminisztráción elrontják a táborigazolványainkat, ezért mi vagyunk a zenekarvezetői altábor lakói. Ott látok előszőr nem fehér bőrű embereket. Kubai, laoszi, vietnámi, kongói, jemeni és ki tudja már milyen országból jövő gyerekeket. Már a rendszerváltás után tudom csak meg, hogy a leghírhedtebb terrorista, Carlos, más néven Sakál, akkoriban töltötte a telet a Csillebérci úttörőtáborban.

 furstsutca-2.jpg

Fürst Sándor utca. A könyvesbolt a kis torony alatt, a sarkon.

14

13 éves vagyok

Sikerül elszöknöm az utolsó óráról. Egyik kedvenc rádiós műsoromat, a Ki nyer ma? című komolyzenei vetélkedőt tartják és közvetítik a Fürst Sándor utcai könyvesboltból. Sikerül befurakodnom és élőben látom, a műsorvezető Czigány Györggyel együtt. A kérdésekre sajnos már nem emlékszem.

 

2022

peace & love no. 4

04_25.jpg

 

2022

peace & love no. 4

 

minden évben megköszönöm

a VÉDANGYALOMNAK

hogy vigyázott rám

 

volt dolga idén is bőven

vigyázott a fiúkra is

ezért hát ezer hála neki

legyen így jövőre is

szeretném és kérem

szükség van rá

*

összegzésként

mit is írhatnék az év végére

mint, hogy szörnyű volt

 

azt hittem jó év lesz

bíztam benne

a tigris éve

sikereket

fellendülést ígért

számomra

bár ott volt az is

hogy hektikus

hullámzó lesz

de én inkább

egy lefelé gyorsuló spirálban

éreztem magam

 

letudtuk a kovidot:

létszámban nem változott a család

minden megvolt ahhoz

hogy jó legyen ez az év

 

amikor kitört a háború

már látszott

minden más lesz ezután

 

aztán megint az elcsalt választás

az ellenzék összeomlásával

a remény összeomlása

 

infláció

energiaválság

elértéktelenedő forint

menekültek

hiány

cukor és csirkemellkutatás a boltokban

december eleji benzinkeresgélés

*

sokan elkoptak mellőlem

elmaradtak

mint a jó hírek

senkiről nem tudok

akinek ma jobb lenne

mint tavaly

 

nem is velem megy lefelé a spirál

az egész világ megy lefelé

és engem is sodor

visz magával

mint hordalékát a folyó

amikor vízesésbe bukik

 

hol lesz az alja nem tudom

próbálok kikerülni belőle

nem hagyni

hogy elnyeljen az ár

*

…és hát a pótolhatatlan veszteség:

ANYU

elvesztését még fel sem fogtam

még nem is gyászolok

még nem úgy hiányzik

ahogy fog

még eszembe jut

hogy kéne mondani

mi történt ma

mit gondol erről-arról

még minden nap este 6 körül

amikor telefonáltunk

még minden vasárnap

amikor készülődtünk a közös ebédre

még zsibbadt vagyok

kába

mint egy beteg

operáció után

 

hogy mi lesz akkor

ha elfogy a burok

ha tavasszal felolvad

ez a kocsonyás valami

ami még szedálva tart

nem tudom

és egyenlőre

nem is gondolkodom rajta

*

tehát

az időgépben

2023 következik!

sok dolgot kell megoldani

ennyit talán még sohasem

 

belső lelki terekben

gyógyítgatni

tisztítgatni

pakolni a dolgokat

a belső szekreter megfelelő fiókjaiba

mert rendnek kell lenni

itt benn!

 

szükség lesz minden erőre

földire és földöntúlira egyaránt

hátha egy picivel jobb lesz

ez a forrongó

változó világ

emberek és VÉDANGYALOK

ez a feladat!

 

Tata, 2022. december 30.

 

Nagypapa, az omlasztó vájár

index_12.jpg

Oroszlány az 1960-as években

Háttérben az ikonikus hiperboloid alakú, Víztorony

 

Ebben az írásban, nagypapámra emlékezem. Ez nem minden emlékem, amit őrzök magamban. Csupán annyi ebből a tartalmas életútból, amit egy fonálra felfűztem. 2013-ban vázoltam fel a történet javát és most 2022-ben, amikor világos lett minden, fejeztem be.

 

Nagypapa, az omlasztó vájár

 

„Ő megment, megszabadít, jeleket és csodákat tesz égen és földön.”

Dán. 6,28 

„… az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.”

Róm. 13,11-12

 

Sokáig azt hittem, hogy az igazi nagypapámat, sohasem ismertem. Bár ez így nem pontos. A vérszerinti nagyapámról hittem, hogy sohasem ismertem. Pedig hát egy létező, hús-vér emberről beszélek, aki hosszú életét velem, és a közelemben élte le. Azt nem merném büntetőjogi felelősségem tudatában kijelenteni, hogy sohasem gondoltam, ő lenne az. S mivel van egy másik ember, aki nem a vérszerinti ősöm, mégis mindig nagypapaként gondoltam és emlékezek rá, ezért talán a másik nem is annyira fontos nekem. Sokáig így gondoltam ezt. Talán félreértettem egy régi történetet. Aztán nem mertem rákérdezni, hisz mindegy, akit annak gondolok az a nagyapám. Egyszer szóba hoztam valahogy, de akkor anyám határozottan mondta, hogy ő az. Elfogadtam, de egy ici-picit, még mindig kételkedtem. Talán azért, mert amikor nagyanyám, aki bizonyítottan csak a nevelőanya volt, egyszer, már nagyon betegen mesélni kezdett anyu születése utáni eseményekről, olyan részleteket árult el, amiről anyu sem tudott. Így gondoltam, itt sem tudhat mindent. Most, hogy anyu elment, újra terítékre került a dolog, mert a temetési búcsúztató írása miatt, infókkal kellett ellássam a szónokot. Kénytelen voltam elmondani neki, hogy én úgy gondolom, a nagypapa az igazi nagypapa, de mi van, ha nem. Néhány idős rokon fog részt venni a temetésen. Talán ők tudják az igazságot. Kellemetlen lenne, ha a szónok mondatai ellentmondást keltenének a résztvevőkben. Sikerült ügyes szófordulatokkal megoldani a kérdést a beszéd során és én elégedett voltam a búcsúztatóval. Szép volt, méltóságteljes és közvetlen. 

A temetés előtt a temetkezési vállalkozó képviselője átadta részemre anyu halotti anyakönyvi bizonyítványát. Bedobtam az autó csomagtartójába. Nem volt erőm ránézni sem. Másnap sem volt. Aztán intéznem kellett a hagyatéki ügyeket, ezért végigolvastam. Akkor megbizonyosodhattam róla, a nagyapám, az én igazi nagyapám, az, akit annak éreztem, annak tekintettem. Hirtelen megoldódott az a kérdés is, hogy ki lehet az, akit én eredeti nagypapának hittem. Anyu elhunyt édesanyjának vezetékneve megegyezett azzal a névvel, amit annak idején emlegettek és amit félreértettem. Ő, az én nagyapám első feleségének apja, vagyis az első apósa volt.

Tehát lássuk nagypapa történetét, ami részben anyám története is, és az én történetem is egyben.

Ott kezdődött, hogy édesanyám megszületett egy dunántúli sváb falu bányászcsaládjának első gyermekeként. Édesanyja azonban még akkor meghalt, amikor két éves sem volt. Apja, az én vérszerinti nagyapám nem nagyon boldogult a bányászkodás mellett, egy ilyen kicsi, állandó gondoskodást és felügyeletet igénylő kislány nevelésével, amit a rokonság nő tagjai próbáltak elvégezni. Látva a lányka sanyarú sorsát, az elhunyt édesanya legjobb barátnője, Annus magához vette, férjül ment a nagyapámhoz és sajátjaként nevelte a kislányt.

Születésemkor már náluk laktunk, de nagyon kevés volt a hely. A lépcsőház feletti közös mosókonyhába költöztünk fel, hogy külön legyünk, majd vissza. Aztán jöttek sorban a testvérek. Már tarthatatlanná vált a helyzet, ezért a város falusi részébe költöztünk a másik nagymamámékhoz.

fortepan_187812.jpg

Az Oroszlányi XVI-os akna, ahol nagypapa utoljára dolgozott

Én már úgy nőttem fel, hogy nem voltam tisztában a faluban maradt családhoz fűződő vér szerinti kapcsolataimmal, hiszen mi a bányászvárosban laktunk, én már ott is születtem, és sokáig úgy tudtam, hogy anyám örökbefogadó anyja és azok rokonai az igazi, vér szerinti őseim. Bár némi csepegtetett információk elhangoztak ebben a témában, egy-egy temetés, vagy az utcán való találkozás alkalmával, hogy ő ki, meg az ki, de sohasem éreztem a faluban maradt vér szerinti rokonaimat a sajátjaimnak. Volt olyan is életem első 4-5 évében, hogy a falubeli rokonoknál vendégeskedtünk, de mivel az örökbefogadó szülők rokonai is azon a településen éltek, soha nem értettem, hogy éppen kinek kijénél tartózkodunk.

Életem folyamán, sokkal később, két alkalommal is kellemetlen helyzetbe kerültem amiatt, hogy az ottani rokonsági szálak alakulását, fejlődését nem tartottam számon. Egyszer egy lány szerelmes lett belém. Engem nem nagyon érdekelt, volt mindig barátnőm. Ám lassú víz, partot mos, tartja a mondás. Történt egy alkalommal, hogy ez a lány addig sertepertélt körülöttem, míg mellém keveredett, amikor sokan mentünk vonattal egy rock koncertre. Éppen akkor nem volt állandó partnerem, jólesett közeledése és elcsattant néhány csók …

Másnap anyámmal beszélgettünk az előző napi programról és megemlítettem neki, hogy volt egy lány, aki korábban nem tartott velünk egy koncertre sem. Szerencsére részleteket nem meséltem. Mondom a nevét, anyám meg faarccal az mondta: ja, ismerem, az egyik unokatestvéred a faluból, nemrég költöztek be a városba. Sok ilyen rokonom volt, hiszen anyám vér szerinti anyukája nem volt egyke és a többi testvér is megházasodott és gyermekeik születtek, akik az én unokatestvéreim lettek.

A másik eset egész másképp történt. Megismerkedtem egy nővel. Komoly önálló egzisztencia volt, jó állással, karrierrel, saját lakással, bankbetéttel, stb. Már két-három hónapja jártunk, sokszor nála aludtam, de nem éreztem még érzelmileg erősnek a kapcsolatot. Főleg magamban voltam bizonytalan. Akkor hirtelen előállt egy nagyobb külföldi utazás ötletével. Nekem nem telt volna rá, így visszakoztam. De ő erősködött, hogy állja a részem és egyébként is, úgyis egybeszámít már minden. Hoppá! Egybe? Fék! Nekem gyors ez a tempó! Épp a tévé előtt ültünk, a kép egy ponttá zsugorodott, majd a készülék kikapcsolt. Na, ennek is annyi gondoltam, de ő nem esett pánikba: a bátyám tévészerelő, majd elhívom, mondta. Elbúcsúztunk. Próbálkoztam, hogy adjam magam ehhez a kapcsolathoz, de nem ment. Becsapni, hitegetni nem akartam. Túl rendes volt ahhoz. Így az utazásból nem lett semmi, aztán szakítottunk. Tán egy hónap sem telt el, amikor anyámmal beszélgetve, egyszer csak azt mondja nekem:

- Most találkoztam itt a lépcsőház előtt egy férfival – ekkor egy ismerős, sváb hangzású nevet mondott, - aki tévészerelő. Nem régen váltotta ki az ipart, maszek lett és idejár a városba szerelni.

- Aha, az jó! Remélem nem rossz a tévénk? – kérdeztem.

- Nem, nem! Nem azért mondom, hanem mert … mert a második unokatestvérem a faluból, és olcsóbban megcsinálja, ha kell!

- Aha! – mondtam, mert nem akartam tévészerelőkről beszélni, ha nem rossz a tévé. Gondoltam, egy levezető kérdéssel zárom a témát, ezért így folytattam:

- Hogy is hívják a fickót?

Anyám kimondta a nevét, és abban a pillanatban, amikor ezt a nevet meghallottam, beugrott, hogy az én volt szerelmemnek is ez a neve, és hogy ő emlegette a tévészerelő bátyját az utolsó találkozásunk alkalmával.

fortepan_187816.jpg

Oroszlány legjellegzetesebb épülete, leszámítva a víztoronyt, a Városkapu

A történetnek ezt a szálát elvágva, most már csak a nagypapáról akarok mesélni, András papáról, az omlasztó vájárról. Ha visszagondolok a gyermekkoromra, ő volt az, akit én a világon legjobban szerettem. Vele jártam az erdőt, a határt, vele borultam a homokos erdei útról a bokorba, amikor biciklivel mentünk, s visszafele, a borozóból jövet – ahol én málnát kaptam – még egyszer. Mellette ültem a konyhaasztalnál, amikor a gyermekeivel – az én nagynénimmel és nagybácsimmal - ultizott és én áhítattal figyeltem a 10 – 20 – 50 filléresekből álló apró pénztornyokat, amelyeket oda – vissza, körbe – körbe nyertek el egymástól.

Nagyon szeretett gombászni. Amikor kiszállt a bányából, a busz érkezéséig, gombát szedett a többi bányásszal együtt az üzem mögötti erdős területen. Szegény volt mindenki. Nem csak kedvtelés volt ez, hanem segítség a család táplálásában. Egy alkalommal gombapörkölt készült. Az egész család megbetegedett és Karcsika meg is halt. Nagypapa tudta, hogy csak jó gombát szedett, nem tehetett róla. A vizsgálat kiderítette, hogy korábban ott egy elhullt állat mérgezte meg a földet és ezen nőtt a gomba. Azóta is az eszemben tartom, hogy legjobb olyan helyen gombázni, ahová rendszeresen visszajárunk. Csak így kerülhetjük el, ezt a ritka, de tragikus eshetőséget. Anyám is beteg volt, pedig állítólag nem evett belőle, csak a szaftjából kóstolt egy kis kenyérdarabot belemártva.

Amikor már saját lakásban laktunk elkunyeráltam a könyveit, amiket kitüntetésként az aknaüzemben kapott jó munkájáért, és amelyek gyűjteményem becses darabjai, azóta is. Ő vett nekem fagyit és vitt mindenhová, felfizetett a körhintára és zsebpénzt adott. Ő vette az első kerékpáromat, egy Fecskét. Ő volt az én IGAZI ÉS EGYETLEN nagypapám.

Gyorsan telt az idő, már sok éve nem laktunk a nagypapáéknál, de mégis mindig visszajártam. A nyári szünetben, hogy ne kelljen egyedül lennem, minden hétköznap reggel 8-kor átsétáltam hozzájuk és ott voltam, amíg a szüleim haza nem értek munkából. Míg átkeltem a városon kis Szokol rádiómon hallgattam Balogh professzor amazóniai kalandjait, vagy a Mikrobit.

Aztán eljött a korai tinédzser kor. Akkor is mindennap meglátogattam őket. Csak már nem reggel nyolckor, hanem este hatkor indultam. A Szokol rádió még mindig nálam volt, de nem a Mikrobit hallgattam, hanem a Radio Luxembourgh napi londoni kislemez listáját. Még mindig emlékszem azokra a dalokra. Aztán jött a középiskola és a nagyszülőket már csak esetenként, inkább ünnepek alkalmával látogattam. Közben a nagypapa bányásznyugdíjas lett és a városi sportegyesületnél kazánfűtőként dolgozott tovább, majd a hétvégi focimeccseken rendezőként. Abban az időben a labdarógó csapat minden hazai meccsére kimentem. A csapat talán annyira nem is érdekelt, de a papám igen. A szünetben megittunk egy sört, elbeszélgettünk.

Az idő szállt és nagypapa nagyon megöregedett, már inni sem bírt, pedig szerette a házi pálinkát – csak reggel! – és a fröccsöt. A szabadkai bevásárló utak idején, valamikor a délszláv háborúk előtt, hoztam neki egyszer egy üveg tiszta szeszt, amiből házilag pálinkát barkácsolt.

A nagymama is nagyon megöregedett. Napjaik nagy részét ágyban, vagy civakodással töltötték. Anyám mindennap odajárt gondozni őket. Amikor édesanyám anyukája elhunyt nagypapa újranősült. Még nem volt saját gyermekük, aztán idővel született 3 is. A legkisebb, Karcsika meghalt egész apró gyermekként, Angi, három közül a középső, is már halott volt ebben az időben, és Béla Pestre került. Már ő is betegeskedett. Megbeszélték, hogy édesanyám lesz a nagyiék hivatalos gondozója, és ennek fejében megörökli a lakást.

Anginak egy kislánya született, akit Kisanginak hívtunk. Ő már ekkor egy válófélben lévő kétgyermekes anyuka volt. Férje egy pesti jogász fia. Összedugták hát a fejüket, Kisangi, a férje, meg az anyósa és együtt elmentek a nagypapáékhoz. Ott aztán addig beszéltek az ágyban fekvő öregeknek, míg megfűzték őket a tartási szerződés átírására, kedvezményezettként az egyetlen vérszerinti unoka kijelölésére (Bélának nem született gyermeke). A volt férj megkapja a válás után Kisangival közös lakásukat, amit Nagyangitól örökölt, Kisangi megkapja a nagymamáékét, ha elhunynak. Így vált anyám szülei által örökségéből kitagadott, és így váltam én, a kedvenc unoka, az általam legjobban szeretett nagypapa és nagymama által megtagadott.

Ezután már nem jártam hozzájuk, bár nagyon hiányoztak. Hamarosan meghaltak mindketten. Nagypapa temetésén végig azon járt az eszem, hogyan romolhatott el minden. Azon gondolkoztam, miért nem látogattam őket az utolsó időkben. De nem tudtam válaszolni. A sértődöttség, a méreg, hogy anyuval így bántak, legyőzte bennem a hiány érzését. Abban a pillanatban azonban nem éreztem mást, csupán ürességet. Hiányt az elveszett nagypapa, és az elveszett gyermekkor megtapasztalt boldogsága iránt.

A temetés után néhány nappal, egy koraesti órán magányosan feküdtem az ágyamon. Már sötétedett, de még nem kapcsoltam fel a lámpát. A szertartás óta állandóan nagypapára gondoltam, mert lelkiismeret furdalásom volt miatta. Aztán hirtelen valami furcsát éreztem. Üresség és telítettség fogott el egyszerre. Valami megmagyarázhatatlan, leírhatatlan tudatalatti tapasztalás kezdődött. Hanyatt feküdtem éppen. Enyhe légmozgást éreztem magam körül. S akkor a fejem mögül, vízszintesen, akár én, de arccal lefelé, vagyis felém fordulva, beúszott fölém nagyapám. Hideg volt körülötte. Nézett, de nem szólt semmit. Nem félek a szellemektől, hisz nem is hiszek bennük. Megmozdultam a látomás felé, de hirtelen nem láttam semmit, sem felettem, sem körülöttem. Csak képzelődöm, gondoltam és visszafeküdtem. Akkor megint éreztem, hogy néz nagypapa, de most valahogy a plafon síkjába beleolvadva. Hangtalanul beszélt hozzám, telepatikusan sugározta agyamba a megváltást, hogy szeret, és nem neheztel rám. Percekig tartott a dolog, magam sem törekedtem rá, hogy megszakadjon. Egyszerre megnyugvás lett úrrá rajtam. Tudtam, hogy már nincsen velem, a szoba is valahogy derűsebbnek, barátságosabbnak hatott. Éreztem, hogy valami új kezdődött most az életemben, és már nyugodtan mozdulhatok, nem szakítok meg semmilyen spirituális folyamatot.

Felkeltem hát, kimentem a konyhába, töltöttem magamnak egy pohár bort, és megittam András papa egészségére.

 

Tata, 2013 - 2022.

 

vége

Emlékvers

20221221_122454.jpg

 

Emlékvers

 

Teréz és István

már újra egy pár

a fonál 23 évvel ezelőtt szakadt meg

amikor István elment

 

Mondhatjuk, hogy csak előrement

az örök időben csupán egy pillanattal előbb

előkészíteni a mennyei lakot

a véges-végtelen jövőre

 

Most földi poraik szétszóródnak

megnyugodott lelkeik egybefonódnak

szellemük hagyatéka-emléke

beépülve sokak emlékezetébe

 

Tercsi és Pityu egy párban

valahol a végtelen, világtalan világban.

 

Tata, 2022. 12. 21.

 

Felejtés

20221218_150522.jpg

 

Felejtés

 

Az emlékezet, akár a távolság, egy hajókötél:

vastag, nehéz, elviselhetetlen.

Ereje brutális, mint egy anakondáé.

 

Idővel már csak vékonyodó ugrálókötél:

ingatag, bizonytalan,

néha úgy érezzük elszakítható.

De erős az, mint fáról csüngő inda a dzsungelben.

 

Ahogy halványul a múlt

és az emlékek kopottá válnak,

a távolság már csak vékony fonál,

amiből édesanyánk pulóvert, sálat kötött.

Ez már könnyen elszakadhat,

sérülékeny pókfonál.

 

Ha így lesz, megszűnik a távolság,

többé már nem értelmezhető fogalom.

A múltunk ott reked szépen rendszerezve,

az elfeledett mesékben.

 

Történetünk megfoghatatlanná válik.

Elfelejtjük kik voltunk és honnan jöttünk.

Hajónk irányt vesztve hánykolódni fog

az idő végtelen ködtengerén.

 20221218_145029.jpg

A szépségnek túl kell élnie

20210626_141228.jpg

 

A szépségnek túl kell élnie

 

Hidegháborúban élünk!

Korábban is abban éltünk.

Akkor a két politikai világrendszer küzdött egymás ellen.

Most a gazdagok és a szegények közt folyik.

Minden országban, minden szinten.

A szupergazdagok egy ezreléke tartja függésben a gazdagok két százalékát.

Ők sanyargatják a felső közép tíz százalékát.

Ők sakkban tarják a középosztály húsz százalékát.

Azok kizsákmányolják az alsó közép harminc százalékát.

Ezek pedig mind a szegényeken, -mennyi is lehet?

1 ezrelék + 2 + 5 + 10 + 20 százalék,

vagyis valamivel több, mint 38 százalék – tapos felfelé,

nehogy az ingoványba ragadjanak.

Hidegháború, társadalmi osztályok,

csoportok, érdekkörök között.

 

Lehallgatnak, megfigyelnek, e-maileket, netes kereséseket tárolnak,

kamerák kísérik minden mozdulatunkat.

Apró dicséreteket adnak és eltaposnak, ha kell.

Szándékosan összeveszetnek embercsoportokat.

Kipécéznek és megbélyegeznek emberi közösségeket,

vallás, bőrszín, nemzetiség, nemi hovatartozás, nemi identitás,

vagy akár testi fogyatékosság alapján.

Konfliktusokat, polgárháborúkat, háborúkat gerjesztenek.

Félremagyarázzák és ellentétbe állítják a vallásokat.

Ezek a válságok mind-mind hasznot hoznak a szupergazdagoknak.

De változtatják az adókat is, ha több pénz kell!

Mindenki áldozata ennek az új világnak!

Az is, aki tud róla és az is, aki nem.

 

Hogy mikor és hogyan lesz ennek vége?

Ahogy a dinoszauruszoknak.

Ha nem kering erre véletlenül egy árva kisbolygó,

vagy száguld ide egy vagabund üstökös,

majd elpusztítjuk saját magunkat.

 

De még ettől sem kell szomorúnak lennünk.

Túlélnek majd minket az egysejtűek,

a vírusok és baktériumok, a rovarok és kis emlősök.

 

Szeretném úgy képzelni, hogy a fák, a virágok és a pillangók.

Mert valami szépségnek

MINDENKÉPPEN MARADNI KELL!

 

20210626_141947.jpg

Anyu

20191219_235914_1.jpg

Anyu nem használt internetet. Nem is akart szerepelni a közösségi oldalakon. Ezért a személyes blogomban teszem meg a búcsúzást, ezzel a verssel:

 

Anyu

 

I.

Anyu 23 éve él egyedül.

23 éve old meg saját maga, minden dolgot.

Még az autós segítséget is nehezen tudom ráerőltetni.

Apám halála után, soha senkit nem engedett a maga közelébe.

Soha, senkinek nem engedte, hogy beleszóljon a dolgaiba.

Mindenről saját véleménye van.

Anyu egy szuverén egyéniség.

Egy bátor ember, aki mer a saját útján járni.

Nem használ internetet.

Nem használ okostelefont.

Nem pazarolja az idejét felesleges dolgokra.

Minden perce a családjáé.

A nyugodt figyelmesség állapotában él.

Soha nem veszekszik.

Mindent békével kezel.

A lelki béke óriás-szobra.

A példaképem.

 

II.

Anyu most küzd.

Összefogtak ellene.

A biológia, a gerontológia mechanizmusai

és még sok más -gia-ra végződő szörnyűség.

De ő küzd.

Nem a halál ellen.

Nem az orvosok ellen, követelve az egészséget.

A nyugodtságért, a méltóságért.

Mi más lehet ennél fontosabb.

 

III.

Két hete kezdtem ezt a verset.

Egy hete írtam a második szakaszt.

De nem tudtam, hogyan is fejezhetném be.

Ezért félbehagytam.

Most befejezem, mert ennek a történetnek ma reggel végeszakadt.

Nem hirtelen.

Nem váratlanul.

De végeszakadt.

Körülbelül fél nyolckor,

Anyu elköltözött egy másik dimenzióba.

Lelkében békével és szeretettel.

Arca bőre sima volt, szája csukva,

szemével épp csak kitekintett fáradt szemhéjai alól.

Az Orion felé nézett, pontosan a Lófej ködre,

amelynek homlokán felhúzott térdekkel,

egy fiatal suhanc ül,

aki 23 éve várja:

Apám…

 

Tata, 2022. november - december.

Befejezve: december 11.

 

 

Advent 3. vasárnapján, ha meggyújtod a rózsaszín gyertyát és ismerted Anyut, egy pillanatra gondolj rá is!

Jack Spicer két verse

Képzeld Lucifer / Egy vers dada napra az Április 1-e téren, 1958-ban

jack_spicer.jpg

Jack Spicer

 

Képzeld Lucifer

 

Képzeld el Lucifer

Egy angyal, angyali tulajdonságok nélkül

Egy alma

Leszedve íz és szín nélkül,

Erő, szépség, kerekség, kiserkent mag

S minden hiánya, amit Isten festett, megmutatott, minden

Egy alma

Képzeld el Lucifer

Egy angyal, angyali tulajdonságok nélkül

Egy vers,

Amely felülvizsgálja magát némán

Képzelet, rímek, ritmus

S minden hiánya, amit Isten mondott, megmutatott, minden

Egy vers.

A törvény, azt mondom, a törvény

Létezik?

Mi is Lucifer?

Egy ruhátlan császár

Bőr nélkül, hús nélkül, szív nélkül

Egy császár!

 

NagyIstvánPaphnutius©2016

 

***

 

Egy vers dada napra az Április 1-e téren, 1958-ban

 

 

I

A csapos

Szemei, mint az érett kajszibarackok

Könnyű a kedvére tenni, mint egy pénztárgépnek

Élvezi a művészetet és a jó vicceket.

Fröcsköl

Festeni megy

Spriccel

Megy a vers

Ő

Mi

Nevetünk.

 

II

Nem könnyű emlékezni, a többi ember halálára

Dylan Thomas- és Charlie Parker-é mellett

Meghalt keresve a legszebbet a világban a

csaposok közt

Ez a személy, az a személy, ez a személy, az a személy

Meghalt, míg a szépséget kereste

Épp, amikor a csapos meghalt

 

III

Dante kifújta az orrát

És az egész a tenyerébe ment

Rimbaud kitörte a nyakát

Köhögni próbál

A dadaizmus nem vidámság

Inkább egy súlyos testi sértés

A művészetnek

Mert a művészet

Élvezhető egy csapos által.

 

IV

Egy csapos nem az Egyesült Államok

Vagy az intellektuál

Vagy a csapos

Ő legnagyobb gazember, mert nem sír

Amikor olvassa ezt a verset

 

NagyIstvánPaphnutius©2016

 

Jack Spicer (1925 – 1965) amerikai költő, általában a San Francisco-i Renaissance művészeti periódus legismertebb képviselőjének tartják. 40 éves korában halt meg idült alkoholizmusa következményeként. A Berkeley egyetemre járt. úttörő elképzelései voltak a költészetről. Ehhez társakat is talált. Robert Duncannel és Robin Blaserrel kötött szövetsége révén Spicer újfajta költészetet kovácsolt, és közös munkájukat Berkeley (vagy San Francisco-i) reneszánszként emlegették. Mindhárman felvállalták melegségüket és olyan szintén meleg művészeket tettek példaképpé, mint például Rimbaud, vagy Lorca. 6 vers és esszékötete jelent meg.

játék-elmélet

Az Angolpark Esterházy Nyári lak díszburkolatában található ammoniteszek, a természet játékosságát mutatják.

20211011_165239.jpg 

Mivel járulhatnék hozzá ehhez a játékossághoz?

Egy saját játékelmélettel!

 

játék-elmélet

 

minden tervünk

minden cselekedetünk

fogjuk fel egy játéknak

20211011_165744.jpg

 

valami nem sikerül

elvesztettünk egy partit

vagy egy menetet

20211011_165909.jpg 

még következhet

egy következő menet

ahol magunk felé fordíthatjuk az állást

és nyerhetünk

vagy egy ismétlés

ahol újra megpróbálhatunk győzni

 20211011_165944.jpg

és ha veszítünk

az bizony fáj

frusztrál

 20211011_170005.jpg

ám ha játéknak gondoljuk

ha úgy érezzük

hogy az ellenfelünk

a hivatal

egy másik ember

vagy éppen a sors

elbánt velünk

legyőzött

 20211011_170319.jpg

és már megtanultuk

elviselni a vereséget

ha képesek vagyunk

értékelni

kielemezni

átlendülhetünk rajta

mert veszteni is tudni kell

20211011_170433.jpg 

kitartással új partiba

új játékba kezdhetünk

 

20211011_170457.jpg

20211011_170622.jpg

süti beállítások módosítása
Mobil