Ezt a történetet több mint 15 éve írtam. Az azóta már megszűnt TúlpART irodalmi oldal szerkesztője karácsonyi számot készített. Arra kért írjam le az én karácsonyi gondolataimat. Az írás így nyomtatott formában is megjelent egy karácsonyi antológiában. Bár már sok idő eltelt a mondanivalója most is igaz.

A habcsók – Adventi gondolatok

„Csodásabb éj sosem volt…

Nappalnál fényesebb sereg:

angyalok csillagos csapatja a földre érkezett.

” Falus M. Lukács – A jel

„a mindenség előlép innen ég onnan ég onnan világít szét oda áramlik szét”

(Vágtázó Halottkémek – Verőfény, Az Éden visszahódítása I.)

5 éves lehettem és izgatottan vártam a karácsonyt. Nem volt soha gazdag az ünnep, alig volt valamink. Lakásunk sem. A nagyszülőknél laktunk, akkor már a másodiknál. A 60-as években egyébként sem volt nagy az ajándékválaszték. De én mindennek örültem. A kevés ajándék nagyobb érték, mint a mai ünnepek választéközönéből szinte kötelezően választott Lego, Barbie, PS, DVD. Nagyobb becsben állt a feldíszített fenyőfa is.

Nálunk az ünnepnek nem volt lelki jellege. Hiányzott az a spiritualista várakozás. Hittörténetekről, mi több hitkérdésekről szó sem eshetett. A karácsony csak úgy volt ünnep magában gyökerek nélkül. Persze az ajándékot a Jézuska hozta, de ezt sem ragozták túl. Ha így veszem nagyjából egyforma ünnepeket ültünk szokásos ételekkel és ajándékozással. De az a karácsony nagyon más volt, mint a többi. Kigyulladt a fa. Sok helyen megtörtént, nem ritka esemény. Apám rövid tanakodás után egy vödör vízzel tökéletesen megszüntette a problémát. Az addigra már félelmetesen lángra kapott fa leborult a szobaasztalról és bűzösen füstölögve feküdt a szoba padlóján. Elázott, eltört, vagy megpörkölődött minden, ami díszként, ünnepi kellékként, ajándékként, vagy csemegeként szolgált volna azon az ünnepen.

Az a karácsony már Szenteste véget ért, még jóval éjfél előtt. S mivel a várakozás, mi több éjféli mise nem szerepelt a „programban”, abban az évben tulajdonképpen nem is volt karácsony. Akkoriban ezt nem fogtam fel, és csak azon sajnálkoztam, hogy egyetlen egy habcsókot sem tudtam megenni, és egy újabb évet kellett várni, hogy megkóstolhassam az áhított csemegét. Már biztosan elfelejtettem volna az egészet, de nem olyan régen –tán egy-két éve-, megláttam egy égett szélű, megsárgult, kemény fedeles könyvet, annak a karácsonynak az egyetlen megmaradt emlékét, mely tárgyi, fizikai lététől elrugaszkodva szimbólummá vált. Az elmaradt karácsony szimbólumává.

Még ma sem tudom annyira belsőségesen megülni ezt az ünnepet, mint szeretném. Ha tehetném, egyszerűbb étkeket ennék, mint hétköznap akár egyszerűbbet, mint egy átlagos hétvégén. Nem szaladgálnék bevásárló kocsival, és nem cipelnék töménytelen dolgot a lakásba. Jó lenne csendben lenni, és csupán apró szimbolikus, de személyre szabott ajándékokat adni a szeretteimnek. De vajon a gyerekeim megértenék-e azt, hogy a kevés mennyivel több, hogy milyen egy kis habcsókra egy évet várni? 

VÉGE

Forrás: https://paphnutius.freewb.hu/proza/

A tél, a legtehetségesebb festő. Elég neki egy-két szín és élettel telíti meg palettáját. Ki tudná a fehér és fekete közti végtelen távolság minden egyes milliméterét színekkel kitölteni.

A szürke ezer színárnyalatban definiálja magát. A barna árnyalatai sem maradnak el ebben a burjánzó versengésben. A cikória kávé barnájától a szépia sok-sok testvérével külön univerzumot hoznak létre. Fekete talán csak egy van, de fakó és fényes változatai mind változatosságot adnak, a fehér pedig… hát az sokféle van én az alabástrom és elefántcsont fehéret kedvelem a legjobban.

A tükröződés a hullámzás pedig minden érzékelést összezavar, és arra késztet, hogy átgondoljunk mindent, ami a szemünk elé tárul!

Nadap a Velencei-hegység délkeleti részén terül el, a tótól 2 kilométerre, északra. A község, a táj legmagasabban fekvő helysége, 100 méterrel magasabban fekszik a tó vízénél.

A barokk, római katolikus templomban keresztelték meg Vörösmarty Mihályt, 1800. december 3-án.

Nadap fontos település volt a honfoglalás időszakában. Első írásos emléke az 1193-as alapítólevél, ami szerint a település először a fehérvári keresztes lovagok birtoka volt

Kilátás a Sukoró feletti magaslatokra.

A 351 méter magas Meleg-hegy, a Velencei-hegység legmagasabb pontja.

A 2018 tavaszán átadott új kilátó stratégiai fontosságú, különösen szép panorámájú magaslatra épült: nemcsak az egész Velencei-tavat, hanem távolabb a Budai-hegységet, és a Vértes, sőt még a Bakony egy csücskét is megcsodálhatjuk, ha elég tiszta az idő.

A csaknem 20 méter magas kilátószintre 118 lépcsőfok vezet fel.

„Betonvirág” fantázianéven benyújtott, a megálmodói szerint „a gyönyörű táj elemi erőit is megjelenítő, szélfútta fára, hajlott levélkehelyre, virágsziromra, fosszíliákra, esetleg kígyó vagy vízisikló fejére emlékeztető” – organikus építmény a Velencei-tó körül jóformán bárhonnan nézve azonnal magára vonja a figyelmet. Különlegessége, hogy minden irányból más alakúnak tűnik.

Nadap területén található az Országos Szintezési Főalappont, a Nadapi Ősjegy, amely a térképészet és az építészet egyik legfontosabb területének, a magasság meghatározásának a magyarországi viszonyító pontja, mivel itt található hazánk egyik legszilárdabb röghegysége. Pontját az Adriai-tenger középvízszintjéhez viszonyították.

1888-ban állított emlékmű jelöli az alappont helyét.

Magyarország első országos szintezését 1873-–1913 között végezték. Ekkor alapszintnek az Adriai-tenger trieszti Molo Sartorio mércéjén (mareográf), 1875-ben mért szintfelületet választották. Nadap főalappont magassága ebben a rendszerben 173,8385 m, ami a nadapi alapszint értékét adta.

A másik a Balti szint, (Balti tenger szintje Kronstadtban) a Varsói Szerződés államainak egységes katonai magasságmérését szolgálta, de meghonosodott az építészetben és a térképészetben is, nem kis kavarodást okozva, ugyanis a kettő között 63.5 cm magassági eltérés van.

Mindkettő használatos ma is, de a magyar fölmérésben jelenleg az utóbbit használják.

Tapasztalatom, hogy afféle szlengben is használják. Látva GPS-emet, többször jöttek oda hozzám különböző szintezéssel foglalkozók, hogy "helló kolléga, adnál egy friss, ropogós BALTI-t."

Országos GPS alappont.

Kilátás a Bence-hegyi kilátóról Nadap felé, a falutól jobbra a Csúcsos-hegy.

Mindenki életében vannak események, amelyek fordulópontok lesznek. Ha akarja, ha nem. Nekem is sok ilyen volt már. Vannak pozitív és negatív fordulópontok. Érdekes, hogy a pozitívokra sem vagyunk nagy hatással, hogy az ellenpólusról már ne is beszéljünk. Az én negatív fordulópontom 3 évvel ezelőtt volt, amikor elvesztettem egy szerelmet, egy jövőképet, egy illúziót, amelyet egy életre képzeltem el magamnak.

Megkezdődött a zuhanás, egy mély, feneketlen kútba. Aztán egy vegetálás a kút fenekén, Szememmel kerestem ott fenn a fényt, hátha meglátom a kútkápa szélét, de nem találtam. Akkor elgondolkodtam. Lehunytam a szemem. Átgondoltam, mi jön most, mit tehetek. Hideg élettelen megnyugvás áradt szét a testemben, lelkemben üresség. Tán hónapokig is eltartott ez az állapot, amely a felszínen, egy sajnálandó ember képét mutatta, akitől mindenki tart, mert a halál jut róla az eszébe. A gondolkodóbbja, meg is rémült, hiszen ez vele is megtörténhet! Dehogy! Dehogy! Vele nem, csak mással esetleg. Aki, pedig tényleg végiggondolta, az rájött, hogy ez vele is meg fog történni egyszer…

Pontosan tudtam, kellemetlen, rossz dolgok jutnak az emberek eszébe, ha rám néznek. Én úgy gondolom, ezt az időszakot nevezhetem a „tartózkodás a kút fenekén” időszaknak. De minden csoda 3 napig tart, közben mások halnak, az ember már nem olyan nagy szám és meg is szokja a helyzetet, megbékél vele. Ezt az időszakot neveztem el, az „elindulás a kút fenekéről” periódusnak. Úgy gondoltam, rövid lesz, Nem hittem volna, hogy a kutam ilyen mély. De egyszer csak kiértem!

Jól éreztem magam. Észrevettem, hogy mindenfelé létrák és hidak vannak. A létrák boldognak látszó és várakozó emberek felé vezettek, akik különböző tájakon éltek. Óceán parton, dzsungelben, városokban, vagy sivatagi oázisokban. A hidak közelebbi, könnyen elérhető célokhoz vezettek és a túlsó felükön is mind-mind emberek voltak.

Átkeltem az első hídon. Meglepetten tapasztaltam, hogy hozzám hasonló keresgélő emberek vannak ott, de egymást nem érzékelik. Mindegyik felfelé néz és valamelyik létra tetejére vágyik. Elindultam hát én is egyen felfelé. A tetején hangyák módjára szaladgáló, zavart alakok voltak. Láthatóan mind a boldogságot hajszolták a trópusi melegben, de nem találták.

Lemásztam és fel egy másikra, az óceán partjára. Itt sok szép embert láttam. Mind szoborként pózoltak a napsütésben, arra várva, valaki majd megdicséri őket, s mivel mind így tett, nem dicsért meg senki, senkit. Ekkorra elmúlt a csodálatom és orr lógatva innen is lemásztam.

Mikor leértem leültem a fűbe, a kutam falának támasztottam a hátam, és arra gondoltam, kinn vagyok már, de még nem engedi, hogy végleg itt hagyjam. Lánc köt a kutamhoz. Meg kell tisztítsam lelkem a rossz gondolatoktól! Nem lesz ez egyszerű, hátha meg lehet úszni, gondoltam bárgyún, és felmásztam még egy létrára. Egy hatalmas sivatag apró oázisába értem. Nem volt benne más, csak egy pálmafa és egy kút, némi, alig iható vízzel. Leheveredtem kevés árnyékot nyújtó ágai alá, ittam egy kortyot a kútja vizéből és elaludtam. Álmomban már a Mennyországban jártam, ahol a pálma ellátott dióval, tejjel, hűsében kecskék és tevék pihentek. Vidám dal szólt, más pálmák alól és tudtam, hogy megérkeztem..

Nem tudom meddig tartott az álmom, talán hónapokig is, de ébredésem hirtelen történt. Észrevettem, hogy bőrömön égésfoltok vannak. Inkább kisebbek, mint nagyobbak, ám a lelkemben komolyan megpörkölődtem a forró levegőtől. Szemrehányóan néztem fel a pálmára és nem értettem, miért tette ezt velem.

Minek jöttél ide? Senki sem mondta, hogy itt nyugalomra lelsz. Senki sem biztatott, hogy heveredj ide, békére, biztonságra, még inkább – itt gúnyosan susogott-, szerelemre vágyva.

Én nem, az biztos! Menj hát el innen, nem kellesz én alám, más fog ideheveredni és beláthatod, itt nincs elég hely kettőnek!

Lemásztam hát az oázis létrájáról, vissza a kutam kápájához. Nagyon el voltam keseredve. Hátam megtámasztva végtelenül szomorú lettem. Akkor jutott eszembe, hogy a végtelen táj, a hegyek, az erdő fái, virágai és állatai, mind tudják, hogyan kell boldognak lenni. Nincs más teendőm, mint közéjük kell menni és töltődni belőlük. Teljesen feldobott a gondolat és én mentem, amikor csak tudtam.

Ahogy telt-múlt az idő, újabb és újabb létrákat láttam. Volt, amelyiken csábos szirénekhez, amelyiken kárhozatra ítélt alkoholistákhoz, vagy csupán csak életuntságba fordult emberekhez vezetett az út. Mindegyikről menekülve fordultam vissza.

Időközben az erdőkben és a hegyeken más emberekkel is találkoztam, sok-sok létra emlékét cipelték ők is a lelkükben. Hozzájuk is létrák, vagy hidak vezettek, mert mindenkihez vezet egy létra, vagy egy híd! Ez talán a legegyszerűbb és legnagyszerűbb dolog, amire ráébresztett a természet! Mostanában több másik létrát is felfedeztem, amelyek ismeretlen helyekre vezetnek.

Talán újra elindulok..

Tés, a Bakony legmagasabban fekvő települése. Várpalotától 14, Zirctől 32 km-re.

A Tési fennsík egykor királyi vadaskert volt. A környékhez több Mátyás monda is kötődik.

XX, század eleji mezőgazdasági eszközök gazdag gyűjteménye látható.

Eredeti szerszámokkal felszerelt, több mint 100 éves kovácsműhely

Vaskályhák és üllő

Mezőgazdaságban használt szerszámok

Hangulatos udvaron át vezet az út, a szélmalmokhoz

Kiránduló időben folyamatosan érkeznek a látogatók. Belépő: 300 Ft, kedvezményes 200 Ft.

A kulcs, az egyik malomhoz. A Dunántúli malomipar utolsó emlékei. Gabona őrlésére használták őket.

A Tési szélmalmok ipartörténeti műemlékek. Ma is működőképes állapotban vannak. Jelenleg az egyik felújítás alatt. Fénykorában napi 400 kg gabona őrlésére volt képes.

Az 1840-ben épült Helt-féle és az 1924-ben Ozi-féle szélmalmok jellegzetessége, a körbe forgatható zsindelytető, a kőből épült malomtörzs és a hat vitorla.

Hollywood-i mosoly

Akkoriban már régen nem láttam mosolyt. Sem magam körül, sem általában. Sivár volt a világ, homokszínű. Aztán, ha esett, sárszínű. Sohasem piros, végkép nem mosolygós, pirosalma-színű.

A mosolyába szerettem bele! A fiatalok mindig nevetgélnek. Van, aki szégyenlősen mosolyog, vagy zavartan vihorász. Aztán olyan is, aki teli szájjal röhög. Ám vannak olyanok is, akik széles, széthúzott ajkakkal, mégis majdnem zárt szájjal, kevés hangot hallatva, vagy hangtalan, afféle hollywood-i mosollyal rendelkeznek. Kellenek ehhez olyan testi kellékek, mint a szép száj, valamint a természetes fehér, vagy alabástrom színű fogsor. A mosoly mozdulatsora jól tanulható, tükör előtt, majd emberek között be lehet gyakorolni, de az ember érzi, ha őszinte, belülről fakadó. Neki, ilyen mosolya volt.

A mosolyába szerettem bele. Egy 22 éves lány, belülről fakadó, hollywood-i mosolyába. Az ilyen mosoly nagyon meg tudja szédíteni az embert. Ha nem vigyáz, végleg elveszik…

Már évek óta nem láttam azt a mosolyt. Megszoktam? Fel sem tűnt? Már nem tudom. Szerintem már évek óta nem mosolygott őszinte, belülről fakadó, hollywood-i mosollyal.

A fotelban ültem, ölemben egy tálca, benne mogyoró héjastól. Karácsony előtti időszakban mindig vettünk mogyorót. Jó dolog a tévé előtt ücsörögve tisztítgatni, nassolgatni. Míg az ember hajlamos az előre tisztított mogyorót, akár fél marokkal is a szájába tömni, a tisztítás lelassítja ezt a folyamatot és nem tud a nassolás habzsolássá korcsosulni.

A 22 éves lány, már kétgyermekes anya volt, az ágyon feküdt. Valami vetélkedőt nézett. Pucolsz nekem is? – kérdezte.

Abban a pillanatban ötlött fel bennem, hogy milyen régen nem láttam a gyönyörű mosolyát, pedig abba szerettem bele. Ez nekem néha kijár, fordult meg rögtön a fejemben, ezért aztán így válaszoltam:

Pucolok neked is, de csak, ha mosolyogsz! Felém nyújtotta a tenyerét, de szemét le sem vette a tévéről. Egy szem mogyorót a tenyerébe tettem, de nem engedtem, hogy markába zárja, hanem azt mondtam:

Egy mosoly! Ez az ára!

Levette szemét a képernyőről, felém küldött egy gyors hollywood-i mosolyt, a képmutató fajtából és már ropogtatta is a mogyorót. Ezzel egy időben tenyere felém fordítva, már újra nyitva, várva az újabb csemegét.

Mosolyogj! - szólítottam fel, mielőtt a kezébe ejtettem a szemet. Másodjára könnyebben ment, bár még mindig nem volt az igazi…

Nagyjából a 15 szemnél kezdtem elégedett lenni a mosollyal és az asszony is belement ebbe az őrült, mosolygós játékba. Ekkor eszembe jutott, hogy vannak itt még kiaknázandó lehetőségek. Egyre gyorsabban törtem a héjakat, adogattam a szemeket. Már ritmusérzékre volt szükség, hogy a ropogtatás és mosolygás ne keveredjen össze, mert akkor félrenyelés, köhögő roham következik. Már verseny volt köztünk, ki bírja tovább, a mogyoró tisztító-adagoló, vagy mogyoróhabzsoló-hollywood-i mosolygó.

Talán egyszerre törtünk ki hatalmas nevetésbe, önfeledt vihogásba, kamaszosba, teliszájasba.  Új volt és jó volt, mintha idegen bolygóról érkezettekként, ép valami számunkra ismeretlen dolgot tanulnánk és kellemes szokatlan bioáramok járnák át testeinket. Ez nagyjából négy éve lehetett.

Akkor nevettünk együtt, utoljára!

Tata, 2019. október 25.

Elmúlás csendéletek

Szöveg - Friedrich NIETZSCHE - IM-ÍGYEN SZÓLA ZARATHUSTRA

/Fordította: Dr Wildner Ödön, 1908/

Szerkesztette: Paphnutius

Képek – Etienne Horvat

Bizony mondom néktek: még káosz kell legyen abban, aki táncoló csillagnak akar életet adni. Bizony mondom néktek: bennetek még megvan a káosz.

„És mitévő a szent az erdőben?” - kérdezé Zarathustra.

Felelé a szent: „Dalokat költök és dalolom őket, és ha dalokat költök, kacagok, sírok és dörmölök; im-ígyen dicsérem istent.

Zarathustra felelé: „Szeretem az embert.”

„S én” - monda a szent - „ugyan miért vonultam erdőbe, vadonba? Nem, de nem azért, mivel-hogy nagyon, de nagyon szerettem az embert?

Most Istent szeretem: az embert nem szeretem. Az ember nékem túlságosan tökéletlen valami. Az emberszeretet megölne engem.”

Íme, én az emberfölötti embert hirdetem néktek!  Az emberfölötti ember a föld értelme. Mondja akaratotok: az emberfölötti ember legyen a föld értelme!

Manókat szeretnék magam körül, mert bátor vagyok. A bátorság, a mi elhessegeti a kísérteteket, maga teremt magának manókat, mivelhogy a bátorság nevetni akar.

Szeretem azokat, a kik nem keresik valahol a csillagok mögött a mozgató okot, hogy letűnjenek és feláldozzák magukat, hanem feláldozzák magukat a földnek, hogy a föld egykoron az emberfölötti emberé legyen.

Szeretem azt, a kinek lelke pazarolja magát, a kinek nem kell köszönet, a ki nem ád vissza: mert örökkön ajándékoz és nem akarja magát megóvni.

Sötét az éj és sötétek Zarathustra utjai. Jövel, hideg, merev pajtásom! Oda viszlek, a hol enkezemmel temetlek el.” … Ezeket mondván, Zarathustra hátára emelte a holttestet és útnak indult

Újra a Mátra!

Támad a búhozó ősz-

Fogai sárgák.

Jack Kerouac

Hallgatom, a madarak hogy használják

különböző nyelveiket, változnak

Nézeteim a történelemről

Fordította: Paphnutius, 2014

Őszi haikuszerű

 Az ősszel, lassan elfogynak a színek is,

de úgyis elhal minden,

minek is…

2012

hirtelen kitágul a pontnyi tér,

táruló kozmoszom annyit ér,

hogy megnyugvás költözik belém

(Ha majd egyszer jössz felém, részlet)

2018

lehetünk

la fontaine-i

hangyák

vagy tücskök

nem számít

nincs szabály

nincs közös út

egyéni utak vannak

személyre mért

elvégzendő munkákkal

(személyre szabva, részlet)

2018

A fotók Telki környékén készültek, 2019 szeptemberének végén.