Nem olyan rég hallgattam ezt az örökzöld dalt Charles Aznavour lemezéről. Akkor határoztam el, hogy lefordítom. A szövege olyan igaz, érdemes elolvasni és újra meghallgatni.

Tegnap, amikor fiatal voltam

Tegnap, amikor fiatal voltam

Az élet íze olyan volt, mint édes eső a nyelvemen

Élveztem az életet, mintha bolondos játék lenne

Ahogy az esti szellő táncoltatja a gyertyalángot

Ezer álmot álmodtam és csodálatos dolgokat terveztem

Mindig építettem, de gyenge alapra, vagy futó homokon

Éjjel éltem és elkerültem a nappal ragyogó fényeit

És csak most látom, hogy az évek elszaladtak

Tegnap, amikor fiatal voltam

Annyi bordal várta, hogy elénekeljem

Oly sok önző élvezet volt számomra

S a sok fájdalmat, elvakulva nem láttam.

Túl gyorsan futottam, s a fiatalság véget ért

Soha nem felejtettem, elgondolkozni az életről

De most is emlékszem minden beszélgetésre

Aggódtam magamban, magamért, én, és senki más

Tegnap a hold kék volt

És minden őrült nap hozott valami új dolgot

Éveken át varázslatból varázslatba estem

És nem láttam a sekélyességet és ürességet

A szerelmi játszmákat gőgösen és büszkén játszottam

Minden csak hirtelen fellángolás volt, s gyorsan múlt

A barátaim, akiket annak hittem, valahogy elsodródtak

Csak én maradtam színpadon, befejezni a játékot

Annyi dal maradt bennem, amit már nem énekelek el

Érzem a keserédes könnyek ízét a nyelvemen

Hát eljött az ideje, hogy fizessek a tegnapért

Amikor fiatal voltam

Fiatal

Fiatal

 Eddig publikálatlan fotó: Angolpark, 2016. szeptember 30.

Három éve és régebben

Három éve olyan más volt minden.

Szilárdak voltak az alapok:

betonból, gránitból, márványból.

----------------------------------------

Ott voltál mindig:

hol a konyhában, hol a szobában.

Éjjel mellettem az ágyban.

Egy éjjelt sem hagytál ki.

Egy éjjelt sem aludtunk külön ágyban.

Nem voltunk kórházban, vagy szeretőnél,

sem szolgálati úton, vagy céges összetartásban,

még inkább nem külön nyaralásban.

17 évig minden éjjel egy ágyban.

-----------------------------------------

Amikor éjjel dolgoztam, megvártál a felkeléssel.

Ha viszont otthon voltam, te keltél előbb, a kávé miatt!

Arra ébredtem, hogy a friss kávé illata betölti a szobát.

A csészék finoman összekoccantak,

ahogy a félhomályban beegyensúlyoztál velük.

Általában kiömlött pár csepp.

Egyszer meg is kérdezted:

- Csak én lennék ilyen ügyetlen, hogy kicsepegtetem?

- Nem, drága! Én is kiönteném.

- Akkor jó. – mondtad és egy papír zsebkendővel felitattad.

------------------------------------------------------------------------

Régebben, olyan más volt minden!

Kerouacot fordítottam, meg Emily Dickinsont.

Basót és Buszont olvastam.

Oldogattam a gyerekek matek feladatait,

vagy megcsináltam helyettük a rajz házit.

Behunyt szemmel hallgattam,

ahogy Peti gyakorolt a klarinéton

és b-közép, ha István focizott.

Akkor még voltak terveink. Közös tervek!

-------------------------------------------------

Mára megváltozott minden.

Gyermekeink sebzett lelkeiket ölelik magukhoz,

ha éjjelenként betakaróznak.

… s én?

Hideg márványon alszom minden éjjel,

s meztelen lelkemet csak a tejút-paplanja takarja.

2016. szeptember 22.

Egy haikuvá formált zen gondolat,

ami a kép létrehozása közben fogant

és egy haigát eredményezett:

Ha minden érdekel,

valójában nem érdekel

igazán semmi!

Fotó – Etienne Horvat©2018

Szöveg - Paphnutius©2018

Fotó - Etienne Horvat©2018

Holnap – holnaputánra

Júniusi szerkóban

parádézik az október

mindenkit becsap

a nyárral van jóban

ijedten topog a november

hogy lesz ebből jégcsap

holnap – holnaputánra

nem botorkálunk hóban

évek óta nincs hóember

megbuggyan a kecsap

ha nincs mindig frigóban

hőingástól kivan az ember

a torokgyuszi megint lecsap

holnap – holnaputánra

két gesztenyefa virágban

éledezik a koktélparadicsom

télkereső poloska zavarban

minden összezagyválva a világban

ez nem a bibliai paradicsom

keresem a telet az avarban

lelem-e holnap – holnaputánra?

Tata, 2018.

Ez a vers csupán játék a rímekkel őszi pillanatképekbe csomagolva. Rímképlete: ABCABCD.

 Fotó - Etienne Horvat©2018

Ihlet az Akherón partján

Szerelmet hoz a víz

Frida szerelmét

Trockij szerelmét

Apollinaire szerelmét

Egy utcalány szerelmét

Ginsberg szerelmét

Orlowski szerelmét

Cosima szerelmét

Wagner szerelmét

Szerelmet visz a víz

Orfeusz szerelmét

Euridiké szerelmét

Schumann szerelmét

A Rajna viszi jeges habbal

Vincent szerelmét

Tüdő hörgi véres habbal

Gauguin, Ady veszik szifiliszbe

Dante Ravennába menet hal

Bele a pestisbe

Mindig nagy a forgalom

Az Akherónon

Kharón ráér

Nem spórol a fuvaron

Hadész fogadóórája

Gyakorlatilag örök

Bárkit azonnal fogad

Legyen az bármilyen

Akár magyar

Avagy görög

Ammoudia, 2018 augusztus

Les Seigneurs du Vin

/A Bor Urai/

2013 november 9-én, az Olaszországban fekvő, festői Comoi tó partján a Villa d’Este luxushotelben adták át a borvilág Oscar-jának hívott, a „Bor Urai” kitüntetést, a World Wide Symposium rendezvényének keretében. A díjat második alaklommal ítélte oda a rangos nemzetközi zsűri. Nagy elismerés hazánknak, hogy mindjárt egy magyar borász, Szepsy István tokaj-hegyaljai borászt díjazták ezzel az elismeréssel.

Mivel a szakember a Tatai Zsigmond Király Borlovagrendjének tiszteletbeli tagja, ezért annak Nagytanácsa úgy döntött, hogy szokásos karácsonyi, István napon tartandó évzáró összejövetelén díszoklevéllel jutalmazza világhíressé vált tagjukat.

Az elismerő írat elkészítésében én is szerepet kaptam. Felkértek, hogy írjak pár humoros és ünnepi köszöntő sort az oklevélre.

Én egy rövid köszöntő versike megírása mellett döntöttem. Bár a Nagytanács egy szó megváltoztatása után hagyta jóvá a versikémet, nekem az eredeti a gyermekem. Ezt most Te is elolvashatod, Kedves Olvasó.

Hát íme:

Vivát Vincellér!

Vénáidban aszúsodó* ősi Szepsy-vér.

Isten hozzád sommelier!

Istenek ambrózia lakomája mellé nektárt csepegtettél.

Botrytis cinerea szigorú pásztora. Minden töppedő szőlőszem ura.

Aromák és ásványok utolérhetetlen tudora.

Vállunkra emeljük, magunk közül a prímát.

Dicsfényed orcánkra nyit píros rózsát.

Hát vivát Néked! Vivát!

*oklevél változatban aszú tudó

A köszöntő megírása előtt bele kellett merüljek egy kicsit a Szepsy -k, és tokaji borászat történetébe. Így elmondható, hogy egy érdekes lélek-kapcsolat jött létre köztem és a dicsérő oklevél címzettje közt.

A fiú és a cica

Tata, vasútállomás. A fél hármas, Kelenföld felé menő vonatot várom. A 4-es vágányra jön. Nagyjából, ugyanebben az időszakban ér be Budapest felöl is a vonat és megy Győr irányába. A peronokon rengeteg ember. A közeli multi, a Güntner, ömleszti ki magából a délelőttös műszakot letudó embereket. Legtöbben a gyári egyennadrágot, pólót és dzsekit viselik, férfiak, nők egyformán. A gyár irányából gyalogolnak végig a hosszú rámpán. A felüljárón diákok kisebb-nagyobb csoportjai érkeznek. A peron telik munkások és diákok csoportjai békés, vidám, nyugodt foltokban színezik az állomás máskor kihalt kövezetét.

Egy fiúra leszek figyelmes. Teljesen átlagos, vékony, hátizsákkal. Kabátja, a kapucnijával a fején lóg a hátára. Jó idő van, nem kell felvenni. A fiú hirtelen a sínek közé ugrik, a 4-es vágányra, ahová az én vonatom is érkezik. Még nem mondták be, de a Győr felé menőt már igen.

A rámpától kb. egy méter mélyen, lesüllyesztetten vannak a sínek. A fiú azzal a lendülettel, amellyel levetette magát, már fenn is terem. Kezében apró, koromfekete cica. Nem lehet több pár hetesnél. Biztosan nem tudta, hogy a sínek közt halálra van ítélve, hisz esélye sincs kifutni az állomásról a hosszú rámpák mentén, visszaugrani pedig szintén lehetetlen. Most ott pihen megmentője karjaiban, de kéredzkedik le. Ekkor már másodjára is bemondják a győri vonatot és az én vonatomat is.

A fiú leteszi a cicát, az pedig, ahogy földet ér a lába, nekiiramodik és most az 5-ös vágányra ugrik le. A vonat már jön, éppen dudál Tóvároskertet elhagyva, és fél perc múlva beér Tatára.

Az előbbi mentőakció során már többen felfigyeltek a fiúra és a cicára. A munkások meg-megmordulnak annak láttán, hogy a cica ismét életveszélybe került. A fiú, gondolkodás nélkül leugrik a cica után az 5-ös vágányra is, majd vissza a rámpára. Néhány fiatal munkás hangosan tapsolni kezd. Pár másodperc múlva befut a vonat is és elmegy Győr felé. A fiú, a kabátját magára veszi, beleteszi az apró rosszcsontot és félig felhúzza a cipzárt. A kis kormosnak csak a szemei világítanak ki a kabátból. Bejön a kelenföldi vonat is. Felszállok és leülök. A fiú és a cica is abba a kocsiba kerül, ahová én.

Egy megállót utaznak és leszállnak Tóvároskertben.

Diploma előtt

13 éves nagyok.

Ülök a tévé előtt. A Diploma előtt című amerikai filmet adják.

Tudod, amelyikben Simon & Garfunkel énekli, hogy:

„Hello darkness, my old friend / I've come to talk with you again”,

meg, hogy

„God bless you please, Mrs. Robinson / Heaven holds a place for those who pray”.

A hetvenes évek közepén, ritka vendég volt ,az amerikai film még a moziban is, nemhogy a tévében.

Anne Bancroft éppen elcsábítja a filmben 21 éves, félszeg Dustin Hoffmann-t.

Emiatt nem lehet az övé, szerelme, a csábító, érett nő lánya.

Szenved, szenved, majd belehal.

Tátott szájjal figyelek.

Úgy érzem, én mégiscsak szeretnék, Dustin Hoffmann lenni.

Haiku egy haigába,

ahol a képen napsugarakban fürdik egy fákkal benőtt földvár,

az erdő rejtekén,

Dunaalmás közelében

A haigában található haiku:

táncol lejt a fény

vidámsága tovaszáll

kedvem követi

Szöveg: Paphnutius©, Tata, 2018. 10. 07.

Kép: Etienne Horvat©, Dunaalmás, 2018. 09. 29.

A haigában található haiku szövege:

Haiku egy haigába,

amely alkonyatkor mutatja a Dunába ömlő Által eret

lassan fogy a fény

arcom a földdel fordul

a sötét éjbe

Szöveg: Paphnutius©, Tata, 2018. 10. 07.

Kép: Etienne Horvat©, Dunaalmás, Kis-sziget, 2018. 09. 29.